Kísértetek, félelem, nyomozás: A sikító lépcső esete

Sziasztok!

Régen írtam már, ennek az az oka, hogy jelenleg újraolvastam, és úgy döntöttem nem írok új bejegyzést arról, amiről már megtettem, de újra itt vagyok egy fantasztikus könyvvel:

Szerző: Jonathan Stroud
Könyvcím: A sikító lépcső esete
Kiadó: Animus
Kiadási év: 2014
Sorozat: Lockwood és Tsa.

Fülszöveg: 

Amikor a holtak visszatérnek, hogy élőkre vadásszanak, a Lockwood és Tsa. színre lép…

Ötven éve már, hogy az ország járványszerű kísértetjárástól szenved. A szellemek okozta bajoknak számos ügynökség igyekszik elejét venni. Lucy Carlyle, az ifjú és tehetséges ügynök, bár szép karrier reményében érkezik Londonba, egyszerre a város legkisebb és legpechesebb ügynökségének csapatában találja magát, melyet az igéző mosolyú Anthony Lockwood vezet. Miután egy ügyet végzetesen elszúrnak, az ügynökség léte veszélybe kerül. Hamarosan adódik egy utolsó esély a cég megmentésére, ám ehhez el kell tölteniük egy éjszakát Anglia kísértetek által legsűrűbben lakott házában. És megúszni élve.

Feszültség, humor és elképesztően vad kísértetek. A sikító lépcső esete egy hátborzongató sorozat első kötete. Történetek egy városból, amelyben szellemek garázdálkodnak. Az éjszakáid már sosem lesznek a régiek…

VÉLEMÉNYEM

A Sikító lépcső esete egy olyan történet, amiben keveredik a reneszánsz, az ifjúsági irodalom és a krimi. Mindezt összevetve egy remek történetet kapunk, kidolgozott karakterekkel, élvezhető és lezárt – ugyanakkor részint elvarratlan – cselekménnyel. Noha a történet elbeszélője főhősnőnk, Lucy, aki az első szám első személy és harmadik személy közötti különös egyveleggel írja le a történetet a többi szereplőt is megismerhetjük, még akkor is ha egyesek kicsit túlzottan titokzatosak. Jól észrevehető a Lucy és Lockwood közötti kibontakozó romantikus pillanatok (amiből a következő kötetekben talán többet is kaphatunk), amik még pont nem mennek a történet rovására. George pedig egy olyan karakter, aki olyan esetlen, hogy már nemcsak megmosolyogja, hanem meg is szánja az ember c:

Az alaptörténet Angliában játszódik, ahol már közel ötven éve ún. jelenések és Látogatók kísértik a polgárokat. Ezeknek a szellemeknek a felderítése és hatástalanítása azonban a gyerekek feladata, ugyanis a felnőttek már képtelenek érzékelni őket. Ezért aztán egész Anglia területén sok-sok vállalat és társulat létesül a kísértetek ellen. Közéjük tartozik a Lockwood és Tsa. is. Kicsi, népszerűtlen, sőt, nem is a megszokott módon üzemel: felnőtt felvigyázók nélkül indulnak a bevetésekre.

A szellemek elfogására rendes, sőt, akár hihető elméletet kapunk a könyv olvasásakor, azonban ezen a részen is rengeteg az elvarratlan szál és jómagam kíváncsian áhítozom több információra a Látogatók kilétéről, megjelenéséről, elfogásáról. Valamint ott van Lucy képessége is, ami megint csak újabb történetekre ösztökélheti az írót a továbbiakban.

Nagyon tetszett még a nyomozós szál is, főleg ami a végén kiderült. Lockwood ebben is titokzatost játszott, úgy, ahogyan a titkos szobájával, a házával és a szülei rejtélyes eltűnésével is. Minden esetre ettől a történettől még sok-sok meglepetést és izgalmat várok. Nem tudom ki hogy van vele, de az ilyen sorozatok első kötete szokott nálam mérvadó lenni. Itt bőven megugrotta a mércét, amit kaptam. A jellemzések és leírások olyan jók voltak, hogy én is bele tudtam képzelődni a helyzetbe, magamévá tettem sok képkockát. (és megriadva ugrottam fel, mikor olvasás közben benyitottak a szobába :P)

Viszont a címválasztás valahogy most nem jött be, nem épp passzol, noha az elem fontos része a történetnek.

ÉRTÉKELÉSEM

10/9,5

Harry Potter és az elátkozott gyermek

Könyvcím: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Szerzők: J. K. Rowling, John Tiffany, Jack Thorne

Eredeti cím: Harry Potter and the cursed child

Kiadási év: 2016

Kiadó: Animus

Fülszöveg: Tizenkilenc évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.

A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre.

Véleményem:

Ezt a szövegkönyvet sokak csak "Harry Potter 8-nak" neveznek, pedig ezzel messze elrugaszkodtak a valóságtól. Mások fanfictiönnek hívják...nos, igen, ők már közelebb járnak a megoldáshoz. Valójában a könyvet nem is Rowling írta. De akkor lássuk csak a lényeget:

Nos, igen, a történet tényleg 19 évvel később játszódik. 

Harrynek született két fia és egy lánya is, mint azt már a fülszövegből is kikövetkeztethettük.

A történet alapcselekménye nem lenne rossz szerintem, ha nem ilyen párbeszéd-formában kapnánk csak a szereplőket. Sokuknak meg is változott a karaktere, úgy mint pl. Harrynek. Szerintem ő sokkal érettebb volt gyerekkorában, mintha egy kicsit leépült volna szellemileg, ez a gyerekvállalásosdi meg egyáltalán nem az ő terepe, szerintem Harry nem igazán való apának.

Van a történetben egy másik család is, amit itt ebben a részben nem akarok lelőni, mert ez egy tényleg olyan részlet, ami sokaknak nagyon érdekes lesz, ha elolvassák a könyvet. Nos igen, szóval Harrynek lesz egy fia, Albus Perselus Potter (igen, Piton és Dumbledore nevét is viseli a gyermek) viszont nem teljesen olyan, mint az apja, vagy a testvére James. (igen, ő meg Harry apjáról lett elnevezve) Nos, egyáltalán nem olyan. Semmi hasonlóság. Nem is csoda, hogy Harry nem nagyon tudja ezt hova rakni, mikor James meg Lily tök olyanok, mint ő volt.

(innentől a spoiler részeket nem jelzem, ezeket a poénokat hallani nem akaró olvasás előtt álló egyének kérem hagyják ki a kritika ezen részét):

 Albus Perselus Potter azonban nem olyan, mint két másik testvére: ő nem a Griffendélbe, hanem egyenesen a Mardekárba lesz beosztva a Teszlek Süveg szerint. Itt találkozik Draco Malfoy gyermekével, Scorpius Malfoy-jal, akivel örök barátságot köt. Nos igen, Hermione és Ron pedig összejönnek, és nekik is lesznek gyerekeik, így hát a régi jó barátok egyenesen rokonok lesznek a házasságszövevények által. Scorpius titokban szerelmes Rose-ba, Ron és Hermione lányába, amit nem igazán tud kifejezni neki. Rose meg le sem tojja Scorpiust. Pedig olyan cuki.

Nos, igen a történet cselekménye az, hogy Cedric édesapja jelentkezik Harrynél, miszerint szereztek egy időnyerőt (mármint a Mágiaügyi Minisztérium) és hogy ő azt kéri, mert az ő fia feleslegesen lett feláldozva, és meg akarja változtatni a múltat, hogy a fia életben maradhasson.

Persze ezt a beszélgetést Albus kihallgatja, és segít Cedric apjának... Amosnak azonban van egy "unkokahúga" Delphi (aki mint később kiderül, Voldemort eltitkolt gyereke Bellatrix Lastrange-dzsel) aki segít a fiúknak megszerezni az időnyerőt. [szerintem egyébként későn írták le, hogy Delphinek kék haja van, már elképzeltem barnával mire leírták]

Aztán elkezdenek visszamenni a múltba (többször is), de mindig balul sül el valami. Természetesen mindig ki bírják javítani a dolgokat. Miután minden rendbe jött Albus és Scorpius meg akarják semmisíteni az időnyerőt, és küldenek egy levelet Delphinek. Azonban a lány elviszi tőlük az eszközt és visszaugrálnak az időben, hogy Voldemort ne haljon meg, és ő uralkodjon az egész világ felett.

Az időnyerőt megsemmisítik a múltban, (még szerencse, hogy Draco-nak volt egy dugiban, hogy Harryék utána tudjanak menni) majd egy csellel kijátsszák Delphit, hogy ne találkozzon az apjával, és bezárják az Azkabanba.

Szerintem elég kiszámítható volt a cselekménysorozat, de kiváltképp élveztem Piton és Dumbledore mondatait. 

Értékelésem a könyvre: 6/10