Varázslók kézikönyve

Könyvcím: Varázslók kézikönyve
Szerzők: Allan Zola Kronzek, Elizabeth Kronzek
Kiadási év: 2002
Kiadó: Geopen
Fülszöveg: Harry Potter-rajongók! Emlékeztek, amikor Hagrid háziállatát, a hippogriffet a Bizottság elítélte? Nos, ez az őrült ötlet nem J. K. Rowlingtól származik… Harry Potter fantasztikus világa igazi történeteken, mitológián és népmeséken alapul. Most a Varázslók kézikönyve segítségével azok is megismerkedhetnek e titokzatos történetekkel, akik nem férhetnek hozzá a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola könyvtárához. A Varázslók kézikönyve lehetővé teszi a kíváncsi olvasó számára, hogy a Harry Potter-könyvek első négy kötetéből minden bűvös dolgot föllapozzon, és szórakoztató, meglepő információkra leljen.

Véleményem:

Nos, igen...már régóta be akartam fejezni ezt a könyvet. Igazából csak egy buta kihívás miatt kezdtem bele, de egyáltalán nem bántam meg ezt a döntésemet. Nagyon tetszett, hogy az egyik szerző egy valódi történész volt, így igazán hitelesre sikeredtek a leírások...még akkor is, ha a könyv olyan mitikus lényekről szólt, mint pl. a hippogriff. Persze kimaradhatatlan tartozékok voltak a vámpírok, vérfarkasok és zombik is, de egyáltalán nem bántam. Furcsa volt olvasni, hogy egyes korabeli "zoológusok" létező lényeknek gondolták a mantikórt és az egyszarvút is. Rowling a könyve megépítésekor a látszólagos utánaolvasáson kívül sokkalta többet tett, mikor megírta híres sorozatát...szerintem annyi mítoszt olvasott, amennyit mi el sem tudunk képzelni. Csodálatosak voltak az illusztrációk, az ember tényleg úgy érezhette, hogy egy igazi középkori lexikonból származnak, amivel nem is nyúlt mellé nagyon, mert a köszönetnyilvánításban is feltűnik, hogy tényleg levéltárakban keresték ki az EREDETI illusztrációkat! Halljátok, ilyen részletes, kidolgozott könyvet még szinte soha nem olvastam! Talán ott untam egy kicsit, ahol a mágusokról esik szó, az szerintem már egy kicsit túl hosszú, és nyomott rész volt. A fordítónak is hatalmas dicséret, aki valóban utánanézett a dolgoknak, (egyes helyeken kiegészíti az eredeti magyar névvel, és a magyar dolgokkal a könyvet) tehát neki is egy nagyon-nagyon hatalmas köszönet jár ezért a könyvért! Mindenkinek szívből ajánlom, aki csak egy kicsit is szeretne tudni az ilyen dolgokról! Nagyon tetszett a számmisztika rész, szórakozásból ki is próbáltam, nekem szinte csak páratlan számok jönnek ki a nevemben. A könyvben olvasható egy rész a fogtündérről, vagyis egy korábbi elődjéről, akit "fogegérnek" neveztek, és ha a gyerekek odaadták neki a fogukat, akkor olyan éles fogak nőttek a helyére, mint egy egérnek... :) Én személy szerint jobban bírtam volna ezt a fajta változatot, amikor még potyogtak a fogaim. Azt hittem, hogy a fogtündér idősebb dolog. Azt még megemlítem - mert fúrja az oldalamat a dolog - hogy szerintem jobban is tördelhették volna az oldalakat. Beszúrnak néhol egy-egy ilyen szürke kiegészítő részt, de a szövegben nem passzol, a mondatoknak előtte-utána nem ott van vége, így ezekhez a részekhez mindig vissza kellett lapoznom, bár ez már a szerkesztő hibája. Sebaj, ettől még nagyon tetszett. Nagyon érdekes volt az a rész is, ahol bemutatták, hogy hogyan állították bíróság elé az állatokat.

Értékelésem: 10/9,5

Ivan, az egyetlen

Könyvcím: Ivan, az egyetlen

Szerző: Katherine Applegate

Kiadási év: 2015

Kiadó: Maxim

Fülszöveg: Ivan ​​egy nagyon jó természetű gorilla. A Nagy Csúcs Bevásárlóközpont és Játékterem 8-as kijáratánál él, és hozzászokott ahhoz, hogy emberek bámulják lakhelyének üvegfalain át. Ritkán hiányzik neki az az élet, amelyet egykor a dzsungelben élt, valójában aligalig gondol rá. Ehelyett nemrég látott tévéműsorok jutnak az eszébe, és jó barátjával, Stellával, egy idős elefánttal, és Bobbal, egy kóbor kiskutyával tölti a napjait. De leginkább a művészetről gondolkodik, és arról, hogyan lehet színekkel és jól rajzolt vonalakkal megragadni egy mangó ízét vagy a falevelek susogását. Azután találkozik Rubyval, az elefántbébivel, akit elragadtak a családjától, és akinek a hatására már más szemmel látja az otthonukat és a művészetét. Amikor Ruby megérkezik, vele jön a változás is, és most már Ivantól függ, hogy vajon jobbra tudja-e fordítani az életüket. 

Katherine Applegate humort és megrendítő érzelmeket vegyítve hozza létre Ivan felejthetetlen, egyes szám első személyben elmesélt történetét, amely a barátságról, a művészetről és a reményről szól.

Véleményem:

Nos, az Ivan, az egyetlen egy olyan könyv, ami teljesen megbabonázza és magával ragadja az embert. Minden sorát imádtam. Ivan teljesen belopta magát a szívembe Stellával és Bobbal együtt. Csodálatos történet egy gorilláról, akinek először meggyötörték a lelkét, aztán hosszú-hosszú időre egy förtelmes ketrecbe zártak. Hihetetlen, hogy ez egy igaz történeten alapul. A könyv elolvasására úgy került sor nálam, hogy egy helyettesítő tanító olvasta fel nekünk majdnem az egész könyvet nekünk és már akkor is a kezemben akartam tartani a kötetet. Nemrégiben előjegyeztettem a könyvtárban és nemsokára elolvashattam. Két nap alatt kivégeztem, szinte nem lehetett letenni.

(Innentől spoiler rész következik)

Titokban nagyon reméltem, hogy Stella nem fog meghalni... de mégis így lett. Nagyon sajnáltam őt, de mivel még nem nagyon ismertem a karakterét, azért valahogy el tudtam fogadni. :( Nagyon haragudtam Mack-re, amiért nem hívta ki idejében az állatorvost.

Amikor megtudtam, hogy mi volt Ivan múltjában, mélységes együttérzést tudtam mutatni iránta, amikor meghalt a testvére, amikor bezárták a ketrecébe, pedig azelőtt egy lakásban élhetett, mint egy ember, és szerették.

Sok szereplőnek különleges világmeglátása volt, úgy, mint pl. Julie-nak, vagy Bobnak, és nagyon tetszettek a karakterek...mind. Kicsit persze sajnáltam Mack-et, amikor elvitték az "állatkertjét", de tudtam, hogy már így is épp elég kínuk volt szegény állatoknak az évek során, különösen Ivannak.

Jókat mosolyogtam az én golyókon és tetszett a főgorillánk kétoldalú gondolkodásmódja:

A fiú ráköp az ablakomra. A lány odahajít egy marék kavicsot.
Néha örülök, hogy ott az üveg.
(…)
A gyerekek döngetik nyeszlett mellüket. Még több kavicsot dobálnak.
Néha azt kívánom, bárcsak ne lenne ott az üveg. (részlet a könyvből)

Köszönöm a történetet!

Értékelésem:  Egyértelműen 10/10

Balla Adrienn 1. - Az alibi

Könyvcím: Balla Adrienn 1. - Az alibi

Szerző: Szabó Tünde

Kiadási év: 2014

Kiadó: Ciceró

Fülszöveg: A cseppet sem átlagos természetű Adrienn, a Bébé tizenegyedikes diákja egy nap borítékot talál a küszöbön. A benne lapuló pendrive Adrienn osztálytársa, Balázs eltűnésének nyomozati anyagát tartalmazza, vagyis annak egy részét.

A helyes, de szemétkedésre hajlamos Balázs pár hónappal korábban lelépett otthonról, mindenki szerint azért, hogy megszabaduljon utált szüleitől.

Adrienn az újonnan felfedezett tények nyomába ered, miközben egyéb gondja is akad. Egyik este a parkban rajtakapja romantikus értelemben foglalt osztálytársát, Katát, a suli fenegyerekével, Janóval.

Másnap egy lány az évfolyamról megvádolja Janót, hogy leütötte és kirabolta, Adrienn viszont tudja, hogy ez képtelenség. Ki kell derítenie az igazságot, bár ellenségeinek száma egyre szaporodik.

Véleményem:

Nos, ez a könyv szerintem pontosan olyan, mint amilyennek egy "tini kriminek" lennie kell. Nem csurog a szerelemtől, nincsenek benne fölösleges karakterek, és végig fenntartja az olvasó figyelmét a történet iránt.

A kedvenc karaktereim Adrienn és Vica voltak, na meg persze Karesz is, de a két lány inkább. Hogy miért? Mert mindketten olyanok, mint én: Vica az öltözködési és zenei stílusával, Adrienn pedig a személyiségével ragadott el. Tisztára olyan, mintha a két lányt összegyúrva születtem volna én.

Benett sem volt semmi, amikor csak úgy hipp-hopp mindent meg bírt oldani, és ez a Krisztán dolog sem teljes nekem, szóval mindenképpen folytatom a sorozatot, hogy végére járjak ennek a bonyolult bűncselekménynek. Szerintem Kolozsvári valamit nagyon titkolgat előlünk.

Akiket utáltam, az a mindent kavaró Kata, aki egyszerre képes volt legalább 3 pasival mutatkozni egy év során, és a kis hazug Gyöngyi. Mindkettőt szívből gyűlölöm, utálom a kétszínű embereket.

Miután a könyv háromnegyedét elolvastam, nem nagyon akarózott a maradék részen is túltenni magamat, habár nem tudom, hogy ezt a rohanó sulis életem tette (ami egyébként nincs) vagy szimplán más sztorira vágytam, vagy a könyv volt itt egy kicsit vontatottabb, de megérte elolvasnom.

Értékelésem:  9,5/10

Harry Potter és az elátkozott gyermek

Könyvcím: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Szerzők: J. K. Rowling, John Tiffany, Jack Thorne

Eredeti cím: Harry Potter and the cursed child

Kiadási év: 2016

Kiadó: Animus

Fülszöveg: Tizenkilenc évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.

A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre.

Véleményem:

Ezt a szövegkönyvet sokak csak "Harry Potter 8-nak" neveznek, pedig ezzel messze elrugaszkodtak a valóságtól. Mások fanfictiönnek hívják...nos, igen, ők már közelebb járnak a megoldáshoz. Valójában a könyvet nem is Rowling írta. De akkor lássuk csak a lényeget:

Nos, igen, a történet tényleg 19 évvel később játszódik. 

Harrynek született két fia és egy lánya is, mint azt már a fülszövegből is kikövetkeztethettük.

A történet alapcselekménye nem lenne rossz szerintem, ha nem ilyen párbeszéd-formában kapnánk csak a szereplőket. Sokuknak meg is változott a karaktere, úgy mint pl. Harrynek. Szerintem ő sokkal érettebb volt gyerekkorában, mintha egy kicsit leépült volna szellemileg, ez a gyerekvállalásosdi meg egyáltalán nem az ő terepe, szerintem Harry nem igazán való apának.

Van a történetben egy másik család is, amit itt ebben a részben nem akarok lelőni, mert ez egy tényleg olyan részlet, ami sokaknak nagyon érdekes lesz, ha elolvassák a könyvet. Nos igen, szóval Harrynek lesz egy fia, Albus Perselus Potter (igen, Piton és Dumbledore nevét is viseli a gyermek) viszont nem teljesen olyan, mint az apja, vagy a testvére James. (igen, ő meg Harry apjáról lett elnevezve) Nos, egyáltalán nem olyan. Semmi hasonlóság. Nem is csoda, hogy Harry nem nagyon tudja ezt hova rakni, mikor James meg Lily tök olyanok, mint ő volt.

(innentől a spoiler részeket nem jelzem, ezeket a poénokat hallani nem akaró olvasás előtt álló egyének kérem hagyják ki a kritika ezen részét):

 Albus Perselus Potter azonban nem olyan, mint két másik testvére: ő nem a Griffendélbe, hanem egyenesen a Mardekárba lesz beosztva a Teszlek Süveg szerint. Itt találkozik Draco Malfoy gyermekével, Scorpius Malfoy-jal, akivel örök barátságot köt. Nos igen, Hermione és Ron pedig összejönnek, és nekik is lesznek gyerekeik, így hát a régi jó barátok egyenesen rokonok lesznek a házasságszövevények által. Scorpius titokban szerelmes Rose-ba, Ron és Hermione lányába, amit nem igazán tud kifejezni neki. Rose meg le sem tojja Scorpiust. Pedig olyan cuki.

Nos, igen a történet cselekménye az, hogy Cedric édesapja jelentkezik Harrynél, miszerint szereztek egy időnyerőt (mármint a Mágiaügyi Minisztérium) és hogy ő azt kéri, mert az ő fia feleslegesen lett feláldozva, és meg akarja változtatni a múltat, hogy a fia életben maradhasson.

Persze ezt a beszélgetést Albus kihallgatja, és segít Cedric apjának... Amosnak azonban van egy "unkokahúga" Delphi (aki mint később kiderül, Voldemort eltitkolt gyereke Bellatrix Lastrange-dzsel) aki segít a fiúknak megszerezni az időnyerőt. [szerintem egyébként későn írták le, hogy Delphinek kék haja van, már elképzeltem barnával mire leírták]

Aztán elkezdenek visszamenni a múltba (többször is), de mindig balul sül el valami. Természetesen mindig ki bírják javítani a dolgokat. Miután minden rendbe jött Albus és Scorpius meg akarják semmisíteni az időnyerőt, és küldenek egy levelet Delphinek. Azonban a lány elviszi tőlük az eszközt és visszaugrálnak az időben, hogy Voldemort ne haljon meg, és ő uralkodjon az egész világ felett.

Az időnyerőt megsemmisítik a múltban, (még szerencse, hogy Draco-nak volt egy dugiban, hogy Harryék utána tudjanak menni) majd egy csellel kijátsszák Delphit, hogy ne találkozzon az apjával, és bezárják az Azkabanba.

Szerintem elég kiszámítható volt a cselekménysorozat, de kiváltképp élveztem Piton és Dumbledore mondatait. 

Értékelésem a könyvre: 6/10