Lada, oroszok, elfogadás: Csikk

Sziasztok!
Ebben a bejegyzésben egy hatalmas fogadott kedvencet fogok nektek bemutatni, aminek (ahogy fent is olvashattátok) Csikk a címe.


Könyvcím: Csikk
Szerző: Wolfganf Herrndorf
Kiadó: Scolar
Kiadási év: 2010
Fülszöveg: 2010 ​Berlin. Maik Klingenberg, a tizennégy éves kamasz éli az ilyen korú srácok unalmas mindennapjait. Egy berlini gimnázium tanulója, családi élete a megszokottan zűrös: anyja alkoholista, a csőd előtt álló ingatlanos apja szeretőt tart, Maik reménytelenül szerelmes Tatjana nevű szerb származású osztálytársnőjébe. Magányos, érzékeny, okos, szentimentális, ám a gyakorlati életben tökéletesen tapasztalatlan és kissé gyáva. Eljön a vakáció ideje, de Maik nem mehet nyaralni, két hétre egyedül marad a város szélén álló nagy házban, anyja újabb elvonókúrán, apja a titkárnőjével vidéken „dolgozik”. Ekkor jelenik meg a ház előtt egy lopott autóval Csikk becenevű osztálytársa, aki eredetileg az Andrej Csicsacsov nevet viseli. A két srác gyorsan összebarátkozik, és a meglovasított trogya Ladával, nagyjából tisztán az unalom leküzdése ellen, elindulnak a nagy utazásra, Csikk rokonaihoz, Havasalföldre. Hogy nem jutnak el oda, az természetes… A regény, amolyan kettős nevelődési regény, másrészt epikus road movie, a Kelet-Németországon át vezető kalandozás története, Maik egyes szám első személyű narrációjában előadva.
A német kritika előszeretettel nevezte az új Zabhegyezőnek a regényt, nem egészen alaptalanul. Kamaszromantika, tapasztalatlan gyerekek kalandjai, az otthontalanság érzése a felnőttek világában, mint Salinger egykori sikerkönyvében. Kallódó fiatalok a szellemesen és ötletesen bonyolított cselekményben, könnyű kézzel, de nem felületesen megírva.

VÉLEMÉNYEM

Hogy miért? A történet két gyerek kalandos nyári utazását mutatja be Németországban. Egyikük Maik Klingenberg. Maik, a senki, Maik, aki halálosan szerelmes a legnépszerűbb lányba az osztályban, Maik, akit senki nem vesz észre és még arra a szülinapi bulira sem hívják meg, ahova egyébként az összes osztálytársa hivatalos. Az apja eladósodás szélén álló ingatlanügynök, az anyja súlyos alkoholista.

Másik alanyunk, Andrej Csicsacsov, vagy rövidebben: Csikk. A gyerek, aki úgy néz ki, mint egy csöves, és a héten minimum két nap iszákosan jön iskolába. Csikk, akinek a bátyja már többször ült börtönben, és gyakran belekeverte őt is a bűnbe.

Nos igen, itt van ez a két diák, akik a nyári szünetben hatalmas elhatározásra jutnak: elmennek Havasalföldre, méghozzá egy lopott Lada segítségével. :D Rengeteg kalandot megélnek együtt, és tényleg órákig tudnék regélni arról, hogy ők ketten mi mindent vittek véghez (meg hogy milyen szívesen lettem volna valamelyikük helyében).

Csodálatos történet volt, hatalmas pofán vágást kaphattam felőle így is, hogy tényleg vannak olyan osztálytársaim is akiknek nem tulajdonítok nagyobb figyelmet, pedig lehet pont ott kellene segítenem, vagy ő viszont szeretne velem ismerkedni, mert nem akar egyedül lenni és senkinek érezni magát. Másrészről a szülőknek ad leckét a kötet, csupa rossz szülőpélda van felvezetve mindkét oldalról.

Isáról szeretnék még néhány szót ejteni. Nagyon megfogott a karaktere a két főszereplőnk mellett, és szerettem volna kicsit többet megtudni a háttérsztorijáról és hogy végeredményben hogy került a szeméttelepre, mikor értelmes, okos, talpraesett lányként volt feltüntetve.  Kicsit több jöhetett volna belőle és Maikból, de az író a fantáziánkra bízta a végkifejletet ilyen módon. :)

A bíróságon nagyon izgultam értük, nem volt tiszta előttem pontosan mi fog történni velük, és valljuk be, Csikknek nem is végződött olyan fenomenálisan a kaland. :/

Az anyuka karakterét emelném még ki, mint olyan. Az alkesz szereplők általában ingerlékenyek, vagy olyanok, akik nem tudnak nagyon semmit az őket körülvevő világukról… nos, Maik anyja nem ilyen alkesz volt. Sokkal inkább tűnt úgy néha, mintha az apa lenne az, aki már pár sört legurított a nap
folyamán.

Alapvetően szuper könyv, ezért bátran mondhatom, hogy:
ÉRTÉKELÉSEM

10/10 :)

Még néhány idézetet emelnék ki:

Kicsi korom óta azt tanította az apám, hogy a világ rossz. A világ rossz, és az emberek is rosszak benne. Ne bízz meg senkiben, ne állj szóba idegenekkel, satöbbi. Ezt mesélték a szüleim, ezt mesélték a tanáraim, és ezt mesélték a tévében is. Ha belenézel a hírekbe: rosszak az emberek. Belenézel a Spiegel tévébe: rosszak az emberek. És talán ez igaz is, az emberek 99 százaléka tényleg rossz. Azért furcsa: mert Csikk és én az utazásunk alatt szinte csakis azzal az egy százalékkal találkoztunk, akik nem rosszak.
Soha nem tudom hogy kell ezekkel az emberekkel szót érteni. Kertészként dolgozott nálunk régebben egy indiai fickó, de aztán anyagi okokból le kellett mondani, és vele is ugyanez volt a helyzet. Kínos. Teljesen normális emberekként kezelem őket, de ők úgy viselkednek, mint az alkalmazottak, akik arra vannak, hogy eltakarítsák a szart, és tényleg pont erre vannak, de én azért mégiscsak tizennégy éves vagyok. A szülőknek nincs ezzel gondjuk, és ha ők itt vannak, nekem sincs gondom velük. De ha kettesben maradok a vietnami csajjal, úgy érzem magam, mint Hitler. Majdnem kitépem a porrongyot a kezéből, hogy nekiálljak törölgetni. 

Bejegyezte: Anna Györgyi dátum: 7:58
Címkék: , , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)