Könyvcím: Ivan, az egyetlen
Szerző: Katherine Applegate
Kiadási év: 2015
Kiadó: Maxim
Fülszöveg: Ivan egy nagyon jó természetű gorilla. A Nagy Csúcs Bevásárlóközpont és Játékterem 8-as kijáratánál él, és hozzászokott ahhoz, hogy emberek bámulják lakhelyének üvegfalain át. Ritkán hiányzik neki az az élet, amelyet egykor a dzsungelben élt, valójában aligalig gondol rá. Ehelyett nemrég látott tévéműsorok jutnak az eszébe, és jó barátjával, Stellával, egy idős elefánttal, és Bobbal, egy kóbor kiskutyával tölti a napjait. De leginkább a művészetről gondolkodik, és arról, hogyan lehet színekkel és jól rajzolt vonalakkal megragadni egy mangó ízét vagy a falevelek susogását. Azután találkozik Rubyval, az elefántbébivel, akit elragadtak a családjától, és akinek a hatására már más szemmel látja az otthonukat és a művészetét. Amikor Ruby megérkezik, vele jön a változás is, és most már Ivantól függ, hogy vajon jobbra tudja-e fordítani az életüket.
Katherine Applegate humort és megrendítő érzelmeket vegyítve hozza létre Ivan felejthetetlen, egyes szám első személyben elmesélt történetét, amely a barátságról, a művészetről és a reményről szól.
Véleményem:
Nos, az Ivan, az egyetlen egy olyan könyv, ami teljesen megbabonázza és magával ragadja az embert. Minden sorát imádtam. Ivan teljesen belopta magát a szívembe Stellával és Bobbal együtt. Csodálatos történet egy gorilláról, akinek először meggyötörték a lelkét, aztán hosszú-hosszú időre egy förtelmes ketrecbe zártak. Hihetetlen, hogy ez egy igaz történeten alapul. A könyv elolvasására úgy került sor nálam, hogy egy helyettesítő tanító olvasta fel nekünk majdnem az egész könyvet nekünk és már akkor is a kezemben akartam tartani a kötetet. Nemrégiben előjegyeztettem a könyvtárban és nemsokára elolvashattam. Két nap alatt kivégeztem, szinte nem lehetett letenni.
(Innentől spoiler rész következik)
Titokban nagyon reméltem, hogy Stella nem fog meghalni... de mégis így lett. Nagyon sajnáltam őt, de mivel még nem nagyon ismertem a karakterét, azért valahogy el tudtam fogadni. :( Nagyon haragudtam Mack-re, amiért nem hívta ki idejében az állatorvost.
Amikor megtudtam, hogy mi volt Ivan múltjában, mélységes együttérzést tudtam mutatni iránta, amikor meghalt a testvére, amikor bezárták a ketrecébe, pedig azelőtt egy lakásban élhetett, mint egy ember, és szerették.
Sok szereplőnek különleges világmeglátása volt, úgy, mint pl. Julie-nak, vagy Bobnak, és nagyon tetszettek a karakterek...mind. Kicsit persze sajnáltam Mack-et, amikor elvitték az "állatkertjét", de tudtam, hogy már így is épp elég kínuk volt szegény állatoknak az évek során, különösen Ivannak.
Jókat mosolyogtam az én golyókon és tetszett a főgorillánk kétoldalú gondolkodásmódja:
A fiú ráköp az ablakomra. A lány odahajít egy marék kavicsot.
Néha örülök, hogy ott az üveg.
(…)
A gyerekek döngetik nyeszlett mellüket. Még több kavicsot dobálnak.
Néha azt kívánom, bárcsak ne lenne ott az üveg. (részlet a könyvből)
Köszönöm a történetet!
Értékelésem: Egyértelműen 10/10
- Google Buzz
- Orkut
- Stumbleupon
- Delicious
- Bitacoras
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése